Brutális támadás történt szombaton Gyöngyösön, a Duránda városrészben. Két család közötti viszály odáig fajult, hogy az egyik fél tagjai fegyverekkel és mezőgazdasági eszközökkel estek neki a másik családnak. Az összecsapás során kaszát, lapátot, gereblyét, sőt egy gázriasztó fegyvert is használtak. A konfliktus hátterében féltékenység állhat, egy korábbi szerelmi ügy miatt romlott meg ennyire a kapcsolat a két család között.

Kaszával és vasvillával támadtak 

Az egyik megtámadott férfi bekötött karral és fejjel mesélte, hogyan jelentek meg házuknál a másik család tagjai, és válogatás nélkül ütni kezdték őket. “Azt mondták, addig nem fogják abbahagyni, míg egyikünk meg nem hal. Kasza, villa, minden volt náluk. Nem tudtam védekezni, mert nem voltunk felkészülve. Nekünk jöttek. Ütöttek, vágtak minket. Apámat is megütötték, öcsémre rámentek ketten”.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Többen kórházba kerültek 

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, több embert kórházba szállítottak. A megtámadott család állítása szerint a támadók gázriasztó fegyvert is használtak. A Tények információ szerint végül csak a levegőbe lőttek, de többen kórházba kerültek.

Hirdetés

 

 

 

 

 

Mentőhelikopter is érkezett

Hangai József, az OMSZ kommunikációs munkatársa elmondta, hogy egy esetkocsit, egy mentőgépkocsit és egy mentőhelikopter is riasztott a mentésirányításuk. A kiérkező mentők végül két férfit láttak el, az elsődleges vizsgáltok alapján mindketten könnyebben sérültek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Folytatódott a balhé

Ezzel a konfliktusnak nem lett vége. A verekedés, a támadó család házánál folytatódott. Egy későbbi akció során, óriási tömeg gyűlt össze a rendőrkocsi előtt, amikor a rendőrök a támadók otthonához vonultak. Itt már megjelent a ház tulajdonosa is, aki mindenképpen be akart menni, hiába figyelmeztették, hogy rendőrségi akció és házkutatás zajlik. 

3 embert vettek őrizetbe

A Gyöngyösi Rendőrkapitányságon csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetetése miatt indult nyomozás. A nyomozók öt főt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük egy 26 éves, egy 30 éves és egy 57 éves férfit kihallgatásukat követően őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat  – mondta Vámos Boglárka, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A három másik gyanúsítottat elengedték.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszini felvétel – Forrás: Gyöngyös Ma